Hírek, események

2012. december 04., 18:18Évadzárás a Körös Kajaknál

Ünnepélyes keretek között zárta a 2012-es évet a Körös Kajak Sportegyesület december 1-én. A Körös Kajak színeiben feldíszített teremben szép számmal gyűltek össze a meghívott vendégek, támogatók, sportolók és hozzátartozóik.

 

 A rendezvényen Várfi András polgármester köszöntötte a részvevőket.  Beszédében kihangsúlyozta, hogy a város legsikeresebb egyesülete nemcsak a versenysportban, hanem a tömegeket megmozgató szabadidős sportban is élen jár sárkányhajós rendezvényeivel.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség részéről Dr. Ábrahám Attila főtitkár méltatta az egyesület munkáját, eredményeit. Kiemelte, hogy a Körös kajak SE a hazai mezőny egyik legeredményesebb csapata, ugyanakkor az ifjúsági korosztály már a nemzetközi vizeken is hírnevet szerzett. Elismeréssel szólt Kovács Gábor és Kovácsné Kozma Dia edzők munkájáról, akik szakmailag igen jól koordinálják a felkészüléseket és jelentős szerepük van a kimagasló eredmények megszerzésében. Az MKKSZ részéről elfogadta a meghívást Angyal Zoltán, volt szövetségi kapitány, Hüttner Csaba utánpótlás kapitány, Weisz Róbert, szakmai igazgató is.

Nem titkolt célja az egyesületnek, hogy a sportág megszerettetését, ösztönzését jó példák bemutatásával is segítse. Ebben az évben Dudás Miklós, a BOMBA AVSE versenyzője volt a díszvendég, aki a londoni olimpián K1 200 méteren a döntőben a 6. helyet szerezte meg. Beszélt a közönségnek eddigi kajakos tevékenységéről és természetesen az olimpia döntő futamát is újra felidézte kivetítő segítségével.

Az ünnepségen nem maradhatott el a sportoló gyermekek és felnőttek ajándékozása, hisz ez a nap róluk szólt, mindenki az eredményei alapján került elismerésre. Az év legkimagaslóbb eredménye a Portugáliában megrendezett Ifjúsági EB, ahol Tótka Sándor 200 és 500 méteren is győzni tudott, valamint a Tótka Sándor - Gellai Tamás páros 200 méteren szintén aranyérmes lett. Ők is jó példával állnak az egyesület fiatal sportolói előtt.

A sporteredmények mellett jelentős infrastruktúrális fejlesztésekkel is büszkélkedhet az egyesület ebben az évben. A vízi telep épületét támogatók segítségével és példátlan szülői összefogással sikerült használhatóvá tenni, így az erőnléti edzések helyszíne is fejlesztésre került. Az egyesület másik nagy büszkesége a Halász István Csónakház, amely egy LEADER pályázati felhívás eredményeként került átadásra. Itt leginkább a szabadidősporthoz szükséges eszközök tárolására válik lehetőség.

Az évadzáró ünnepséget egy fergeteges hangulatú mulatsággal zárta az egyesület.


« Vissza az előző oldalra!

Körös Kajak Sportegyesület - Magyar