Hírek, események

2012. június 11., 18:10A Gyomaendrődi Víziszörnyek a második mezőberényi Tópart bajnokságon sárkányhajóztak

A Gyomaendrődi Víziszörnyek sárkányhajó csapat második alkalommal rendezte meg versenyét Mezőberény város önkormányzatának támogatásával a mezőberényi Tópart vendéglő melletti tavon. Az időjárás kegyes volt a szervezőkhöz, ragyogó napsütésben, enyhe szél mellett küzdhettek meg a csapatok egymással. Az interneten és a mezőberényi kábel TV-n is hirdetett verseny nagy érdeklődést keltett és számos csapat szerveződött az alkalomra. Tímár Imre és Csatári Mihály mint főszervezők elmondták, hogy eddig ez volt a legtöbb résztvevővel lebonyolított sárkányhajó rendezvényük.

A versenyre 12 csapat nevezett, eljött a békési Madzagbanda, a csongrádi Kis-Tisza Vízisport, a Gyomaendrődi Víziszörnyek, a szarvasi Vasakarat, a mezőtúri Túri Sárkányok valamint a csárdaszállási Agrár Sárkányok csapata. A Motorosok Baráti Köre, a Húzós Hivatali Húszas, a Postás Piranhák, a Közszolgáltatók, az Alföld Turista Egyesület és a Menő-Manó képviselte Mezőberény városát.A verseny lebonyolítása két hatos csoportban, két hajó egymás elleni harcával történt. Az lett a győztes, aki rövidebb idő alatt teljesítette a 200 m-es távot. Mindegyikcsapat kétszer mérkőzött meg és a két futam időeredményét összeadva alakult ki a végső sorrend. A szervezők két kategóriában hirdettek eredményt és számos különdíjat is átadtak a versenyzőknek. Az érmeket Mezőberény város polgármestere, Siklósi István adta át a versenyzőknek.

Az első kategória volt az amatőr csapatok csoportja (ide azok kerültek, akik eddig még nem eveztek sárkányhajóban). Ez a csoport volt a népesebb, a következő sorrend alakult ki a verseny végére:

1. Agrár Sárkány 2:07:66
2. Közszolgáltatók 2:09:69
3. Motorosok Baráti Köre 2:10:72
4. Hivatali Húzós Húszas 2:19:86
5. Postás Piranhák 2:23:05
6. Menő-Manó 2:27:01
7. Alföld Turista 2:29:39

A profik külön kategóriában indultak (itt olyan csapatok szerepeltek, amelyek már több versenyen is részt vettek) és a következő sorrend alakult ki a csapatok között:

1. Madzagbanda 1:52:99
2. Víziszörnyek 1:57:60
3. Kis Tisza Vízisport 2:03:49
4. Túri Sárkányok 2:05:45
5. Vasakarat 2:12:79

Különdíjat kapott a Menő-Manó csapat, mint a legalacsonyabb (17 év) valamint a Vasakarat csapata, mint a legmagasabb átlagéletkorú egységek.

A hagyományos sárkányhajó verseny végeztével egy érdekes erőpróbára került sor, az úgynevezett „medencés evezésre”, vagy párbajra. Erre a kihívásra is számos csapat nevezett és a nézők hangos biztatása mellett küzdöttek meg egymással a 6 fős csapatok. Az erőpróba célja az, hogy az egy hajóban egymással szemben elhelyezkedő csapatok közül ki bírja elevezni a másikat 30 másodperc alatt. Izgalmas verseny alakult ki a Víziszörnyek és a Kis Tisza Vízisport leánycsapatai között, ők a futam lefújása után is rendületlenül küzdöttek egymással még egy ideig. Ebben a versenyszámban az Agrár Sárkány nem talált legyőzőre, minek jutalmaként különdíjat kapott a 6 fős csapat.


« Vissza az előző oldalra!

Körös Kajak Sportegyesület - Magyar