Hírek, események

2014. augusztus 19., 10:21VILÁGBAJNOKUNK SZÜLETETT!

Az idei versenyszezonban kiemelkedően teljesítettek felnőtt versenyzőink. A kitartó és sok lemondással járó munka meghozta gyümölcsét a hazai és a nemzetközi pályákon is!

Szenzációs eredménnyel tért haza Moszkvából egyesületünk kiváló versenyzője, TÓTKA SÁNDOR!

A moszkvai világbajnokság utolsó napján, zárásként K-1 200 méteres váltóban világbajnoki címet nyert Dudás Miklós, Tótka Sándor, Nádas Bence és Hérics Dávid.

„A férfi kajakosoknál Dudás Miklós volt az első ember, ő negyedikként adta át a stafétát Tótka Sándornak, aki egy helyet javított és harmadikként váltotta Nádas Bencét. A mindössze 18 éves kajakos tartotta a pozíciót, a befejező ember, Hérics Dávid pedig emberfeletti hajrájával behozta a csapatot az első helyre, ezzel Magyarország először szerzett aranyérmet férfi kajakváltóban.”

Az elmúlt hétvégén a fehéroroszországi Minszkben rendezték meg a VI. Kajak-Kenu Egyetemi Világbajnokságot (EVB). A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) által rendezett versenyen 19 aktív hallgatói státusszal rendelkező sportolónk szállt vízre, köztük Kovács László, a Körös kajak SE versenyzője.

A férfi K-4 200 méteren a Kovács László, Szomolányi Máté, Bán Kristóf, Bogár Gábor összeállítású csapathajóban a fiúk az előkelő 3. helyezést érték el.

Szintén az elmúlt hétvégén zajlott a Felnőtt Gyorsasági és Parakenu Magyar Bajnokság Szolnokon, ahol 47 egyesület, 925 versenyzője állt rajthoz.

A Körös Kajak Sportegyesületet Tótka Sándor és Csatári Bence képviselte. A fiúk a K2 200 m előfutamából 3. helyezéssel kerültek a döntőbe, ahol a 9. helyen végeztek.

A K1 500 m és a K1 200 m fináléjában Tótka Sándor mindkét futamában a dobogó 2. fokára állhatott a felnőtt mezőnyben.

 

Szívből gratulálunk versenyzőinknek és Tóth Tibor edzőnek!


« Vissza az előző oldalra!

Körös Kajak Sportegyesület - Magyar