Bemutatkozás
Bár Gyomaendrődön és környékén 14 holtág található, s a Hármas-Körös is a város közelében folyik 1997 előtt nem honosodott meg egyetlen vízi sport sem.
1997-ben költözött településünkre a Scherk család, akik nálunk is "meghonosították" a kajak sportágat.
A Körös Kajak Sportegyesület hivatalosan 1997. július 11-én kezdte meg működését 12 alapító taggal.
Kezdetben nehézséget okozott a tárgyi feltételek biztosítása, de köszönettel tartozunk támogatóinknak, elsősorban Gyomaendrőd Város Önkormányzatának, vállalkozóinak, valamint a sportolóknak és szüleiknek, akiknek segítségével az egyesület hajóállománya és felszerelése folyamatosan gyarapodik.
A téli időszakban történik az alapozás, az erőnlét fejlesztése. Az időjárástól függően kezdődik az evezés a tavaszi és az őszi időszakban
erőnléti edzésekkel vegyesen. Versenyszezonban (májustól szeptemberig) az erőnléti edzések csökkennek, helyettük az intenzív evezés kerül előtérbe.
Egyesületünkben van egy bizonyos versenyzői mag, akik kiérdemelték és elérték azt a szintet, hogy komoly megmérettetésben legyen részük az országos és regionális versenyeken.
Az edzéseken helyt adunk azoknak a sportolóknak is, akik csak hobbi szinten kívánnak kajakozni.
Minden év júliusában kerül megrendezésre a Viharsarok kupa, ahol minden korosztálynak lehetősége van egy színvonalas versenyen részt venni,
megmérettetni magukat. A verseny és az egyesület célja, hogy minél több fiatal sportoló számára tudjuk a versenyzést és a fejlődést biztosítani.
A Körös Kajak Sportegyesület alapszabályából:
1. Az egyesület neve: Körös Kajak Sportegyesület
A Békés Megyei Bíróság az 1509. sorszám alatt tartja nyilván, mint közhasznú társadalmi szervezetet
2. Az egyesület székhelye: Gyomaendrőd Város
5500 Gyomaendrőd, Besenyszegi u. 4/1.
3. Az egyesület célja és feladata:
Lehetőséget biztosítunk a város lakosainak, ezen belül kiemelten a fiataloknak az evezős sportok megismeréséhez, azok szabadidős és versenyszerű űzéséhez.
Az egyesület keretet kíván adni mind a tömegsport, mind a színvonalas versenysport számára, biztosítva a szakmai segítséget, a szükséges eszközöket, a versenyekre történő eljutást, és a versenyek helyi szervezését és lebonyolítását.
Az egyesület kapcsolatot épít ki és tart fönt más hasonló tevékenységet
folytató sportegyesületekkel, biztosítja a szakmai továbbképzést mind a szakvezetés, mind a sportolók részére.
Megosztás